A Komplex Alapprogram bevezetése az iskolában

Gondolkodik, hogy intézményükben bevezessék-e a Komplex Alapprogramot? Valahonnan hallott a programról, de nem tudja, pontosan milyen feltételeket kell ehhez teljesíteni? Amennyiben igen, mindenképp érdemes elolvasnia cikkünket!




A Komplex Alapprogram a „hagyományos” iskolaszervezési móddal szemben iskolai időben megvalósuló, konstruktív tevékenységeket kínál a tanulók részére. A tanulók nevelését-oktatását egész nap biztosító program köz­ponti elemei elsősorban az együttműködésen alapuló, a tanulók által végzett közös munka és a személyre szabott, a képességekhez mért differenciált egyéni feladatok.

A Komplex Alapprogram szerint működő iskolák a tanulók harmonikus, komplex személyiségfejlesztését helyezik a középpontba. A tanítási nap reggeli ráhangolódással kez­dődik (hetente minimálisan 1-3 alkalom javasolt), és a tanulói csoport számára aktuális témával, kérdéssel foglalkozik. A projekt hatékonysága megkívánja a délelőtti kötelező és szabadon tervezhető órák keretében a DFHT tanítási-tanulási stratégia alkalmazá­sát. Ezek mellett cél legalább heti egy-egy órában a délutáni alprogrami foglalkozások (Testmozgásalapú alprogram [TA], Művészetalapú alprogram [MA], Digitális alapú alprog­ram [DA], Logikaalapú alprogram [LA], Életgyakorlat-alapú alprogram [ÉA]) bevezetése. Az alprogramok mellett a délutáni időszakban az érdeklődéshez és egyéni igényekhez igazított, szintén délutánra szervezett, ún. „Te órád” foglalkozás heti 1-3 órában aján­lott. A „Te órád” a diák által szabadon választható, a tanuló érdeklődéséhez és az iskola lehetőségéhez igazított foglalkozás. Ez lehet beszélgetőóra, játék, egyéni differenciálás, felzárkóztatás és tehetséggondozás is, és akár egyéni, akár kiscsoportos, akár osztály, korcsoport vagy érdeklődési kör szerint szervezett is.

A mindennapos testnevelés kapcsán a Testmozgásalapú alprogram tartalmainak meg­valósításával az iskolai sportkör (3 + 2 óra) is gazdagítható, megvalósítható. A kötelező és szabadon tervezhető tanórákat a tantárgyi tartalmat dúsító „Komplex órák” erősítik, amelyek a tudástartalom (a tananyag kereszttantervi része) kb. 30%-át hordozzák. A „Komplex órák” tekintetében a tudástartalmak kereszttantervi kapcsolatai mellett a DFHT tanítási-tanulási stratégia, valamint az alprogrami kapcsolódások je­lennek meg. Ez utóbbi órák esetében a tantárgyakon átívelő transzverzális készségek fejlesztése is megvalósítható.

A Komplex Alapprogram az 1–4. évfolyamon kerül bevezetésre az adott tanévben, ami­kor az iskola csatlakozik a programhoz, majd felmenő rendszerben az 5–8. évfolyamban is fokozatosan bevezetésre kerül évente egy-egy évfolyam csatlakozásával. A bevezetés tanévében ugyanakkor javasolt a felső tagozatban is megvalósítani a program egyes ele­meit, hogy a felső tagozaton tanítók is megfelelő tapasztalatot szerezzenek a program alkalmazásával kapcsolatban.

A Komplex Alapprogram figyelembe veszi az iskola sajátosságait és a korábbi jó gya­korlatait is. Ez alapján keretrendszernek is tekinthető, melybe a helyi jó gyakorlatok, is­kolai foglalkozások is beilleszthetők, illetve a keretek megtartásával az iskolák szabadon alakíthatják azt. Ez alapján a Komplex Alapprogramot érdemes az iskolához igazítani, és nem az iskolát a programhoz.

A Komplex Alapprogram a tanulók kötelező óraszámának meghatározása tekintetében nem tér el a törvényben szabályozottaktól. Az iskolában folyó munka továbbra is két markánsan elkülönülő egységre oszlik:

Kötelező és szabadon tervezhető időkeret

A Komplex Alapprogram a pedagógusok módszerbeli gazdagságát, korábbi gyakorlaton alapuló pedagógiai-módszertani kultúráját tekintve, kb. 80%-ban nem szabályozza. A tanítási órák 20%-ában azonban javasolt a Komplex Alapprogram tanítási-tanu­lási stratégiájának, a DFHT tanítási-tanulási stratégiának az alkalmazása (differen­ciált egyéni munka, rétegmunka, pármunka, kooperatív módszerek, csoportmunka, drámajáték és projektmunka). 10-30%-ban pedig a Komplex órák keretében a kereszttantervi tantervek feldolgozása történik. A Komplex Alapprogram által innovált alprogrami foglalkozások és a „Te órád” többnyire a délutáni idősávban valósulnak meg.