Komplex óra a szívünk közepén

Budaörsön, a Komplex Alapprogram szakmai támogatóinak felkészítő képzésén jártunk, és belestünk a kulisszák mögé. Mi történik egy ilyen képzésen? Hogyan néz ki egy Komplex óra szimuláció?

„A Komplex Alapprogram sokkal inkább egy nevelési-oktatási program, mint klasszikus értelemben vett projekt” – mondta Révész László szakmai vezető bevezető beszédében. A kiscsoportokba rendezett résztvevők, akik az ország számos különböző részéből gyűltek össze, megismerkedhettek a Komplex Alapprogram felépítésével, alprogrami tematikájával, és központi üzenetével, szemléletével.

Komplex óraszimuláció

Tanítani sokféleképpen lehet. Frontálisan, játékosan, tevékenykedtetve, kooperatív módszerekkel, élményeken keresztül és még sorolhatnánk. Ahhoz, hogy egy pedagógus magáévá tegye a program értékeit, fontos, hogy „saját bőrén tapasztalja meg” a Komplex órák jótékony hatását. A résztvevők szintén élményt kapnak, hasonlót ahhoz, amit majd ők fognak adni a gyerekeknek az iskolában. Sok olyan helyzet van, amikor hiába beszélünk valamiről, egészen addig, amíg nem tapasztaljuk meg, hogy ténylegesen milyen, addig nem lesz teljes képünk az adott dologról. Sokáig lehetne próbálkozni azzal, hogy elmagyarázzuk, milyen ízű a pisztáciafagylalt, de egészen más az, amikor meg is kóstoljuk azt. A képzésen résztvevők, átvitt értelemben, a Komplex órák pisztáciafagylaltjába kóstolhattak bele.

Asztalokat körbeülő lelkes résztvevők kiscsoportokba szervezve, nagy csomagolópapír és színes filctollak minden asztalon, feladatlap és még néhány színes apró segédeszköz, gyurma, miegymás. A szimulált óra témája a szív, a 8. osztály a célzott korcsoport, mindez a Testmozgásalapú alprogram szemüvegén keresztül, az óraszimulációt Livják Emília vezeti.

A résztvevők először a saját pulzusukat mérik meg tíz másodpercig , majd hattal felszorozva megkapják pulzusszámukat. Ezt követően egy ritmust, lüktetést lehet hallani a hangszórókból, melyet először tapssal, majd mozgással vesznek át, mindenki egyéni mozdulatokkal éli át a közös ritmust. Egymásra figyelve, közösen tartják az ütemet, majd újabb pulzusmérés következik – a mozgás hatására a pulzus emelkedett. Az eredményeket átbeszélik.

Ezután a csoportok megkapják a következő feladatlapot, asztalok szerint, a terem nyüzsgéséből érződik a felszabaduló kreatív energia. Vérkört kell alkotni, helyes véráramlás iránnyal. A „tanár” közben sétál a csoportok között, figyeli, mit csinálnak, válaszol a kérdésekre, bátorítja őket, a felfedezett hibákat ott helyben korrigálja. A feladat ellenőrzése csoportosan zajlik, négyen szimbolizálják a szívet (négy kamra), öt ember játssza el a testet, öt ember a tüdőt, mindenki más a keringést szimbolizálja. Kék és piros szalagot kap mindenki, és ha ő éppen oxigént szállít, akkor a pirosat lengeti, ha éppen szén-dioxidot, akkor a kéket, az oxigént nagy mozdulatokkal, a szén-dioxidot fásultabban. A nagy kavalkádban mindenkinek van szerepe. Egyes oszlopban állnak és haladnak, egy folyamatos áramlás zajlik, a mozgás közben elsajátítják a helyes véráram sorrendiségét, az élmény mélyen elraktározódik. A helyzet tovább fokozódik, amikor egy projektorral kivetített mondókát skandálnak közösen az áramlás közben, mely az eddig tanultakat foglalja össze játékos formában. A szív emberei sorvadoznak, ha késik a vér, ujjonganak, ha odaér. Hasonlóképpen a tüdő sem tétlen. A feladat végén a szalagokat felragasztják egy nagy kartonszívre.

Visszaülve a helyükre hőre keményedő gyurmából formálnak szívet, és megbeszélik, melyik „szervnek” milyen érzés volt az áramlás. Mindenki mondhat egy mondatot, hogyan élte meg a játékot, vagy egy szót, amire asszociál, amit megélt. Összhang, szeretet, melegség, pitvar, melós dolog vérsejtnek lenni, dinamizmus, áramlás, közösség, szívesen, élet-halál… csak úgy záporoznak a jobbnál-jobb címszavak.

Az érzés szinte elmondhatatlan, leírhatatlan, alighanem hiába próbálkozunk szavakba önteni, érezni kell. Mindenki hazavisz valamit. Ilyen az Élménysuli.

KÉPGALÉRIA ITT! (Fotó: Kakuk Dániel)